New Moon-3.Fejezet

Sziasztok! Megérkezett a Friss. Tudom, késtem, sajnálom, de tegnap nagyon későn értem haza. A következő fejezet valószínűleg (szerencsés esetben) Vasárnap érkezik, mert a gépemet szervízbe viszik!

3.Következmények

Az ég, mint fekete vászon, terült el a fejem felett. Rajta apró sárga pontok, csillagok sokasága zsúfolódott össze. Már-már versengve, melyikőjük világít fényesebben. Az autómban ülve, a szélvédőn keresztül figyeltem az eget. A sárga kis pontok pislákolva világították be a sötétséget. A hold pöffeszkedve foglalt helyet az égbolton.

Elmémbe akaratlanul is egy csokiszínű szempár kúszik be. Tudom, hogy tilos lenne, de akkor is képzeletben újra élem az egészet. Fejemben a napok úgy peregnek, mint a finom pór a homok órában. Újra élem az első találkozásunk pillanatait, amikor beszippantottam édes illatát, ahogy terveztem, hogy minden csepp vért kiszipolyozok belőle, és amikor eljutott a tudatomig, hogy ha bántanám, abba én magam is belehalnék.
Amikor először vettem a bátorságot és végigsimítottam kézfejemmel bársonyos arcán. Az éjszakákra ahogy figyeltem, édes szuszogását, miközben az igazak álmát alussza. És arra a különleges éjre, mikor ajkaink könnyű táncot jártak.

Torkomból akaratlanul is egy morgás tört fel és nagyon kellett koncentrálnom, hogy most azonnal ne forduljak vissza és esedezzem a bocsánatáért.-Állj, Edward! Nem!-szóltam magamra. Nem szabad többet rá gondolnom.

Az órám 2:05 percet mutat, 180 km/h-val hajtok a kihalt utakon, 4 órája vezethetek megállás nélkül, nemsokára tankolnom kell.

60 km-rel arrébb megálltam egy benzinkútnál tankolni. Miután teletöltöttem a kocsit, besétáltam emberi tempóban a kasszához. A pultosnál a hölgy, 20 év körüli, pilláit sűrűn rebegtetve adja vissza az aprót, majd mikor kifelé megyek, fenekemet mindenféle illem nélkül stíröli. Csak megforgatom a szememet ezen emberi naivitáson. Majd beszállok a Volvomba és kihajtok, hatalmas erőfeszítésbe kerül, hogy ne forduljak vissza.

Utam a családomhoz vezet, akik már Atlantában várnak. Tökéletes hely, csapadékos, hideg és elenyésző a napsütéses napok száma. Ugyanúgy mint Forks. De mégsem lesz ugyanolyan, Ő nem lesz ott. Testéből áradó forróság nem fogja felolvasztani fagyott testem, érintése soha többé nem fogja megdobogtatni, az oly régen nem dobogó szívem.

Istenem, mikor határoztam el, hogy nem gondolok rá? 20 perce?! Hogyan fogom én kibírni nélküle az örökkévalóságot, mikor a hiánya már most fizikai fájdalommal jár? ÉS a legfontosabb kérdés. Ő hogyan fogja élni ezután az életét? Nemsokára elfelejt, ebben biztos vagyok. Vajon hogy fog idős pillanataiban a velem eltöltött időre visszagondolni? Mintha csak egy hiba lettem volna, vagy talán boldogan emlékezik rám és a családomra. Abban biztos vagyok, hogy titkunkat élete végéig megtartja, ehhez semmi kétség. Lehet, hogy csupa megvetés lesz számára, és mint elpazarolt idő, dühvel fog emlékezni rám. Elkeserítettek ezek a gondolatok, és amitől még keserűbb lett, az az, hogy ezekre a kérdésekre soha nem kapok választ. Én mindenesetre létezésem legszebb napjaiként fogok rá emlékezni. Ő volt és lesz is az egyetlen, akit szerettem.

Megint rá gondolok, ezt nem hiszem el. Gondolok inkább a családomra. Alice biztos ki lesz akadva, amiért így döntöttem, Jasper pedig felesége oldalára fog állni, Rose közömbös lesz a témával kapcsolatban, csakúgy, mint mindig, Emmett, igazából ő is megszerette Bellát, húgaként tekintett rá, szóval ő sem lesz épp baráti hangulatban. Esme csendben fog zokogni, lányaként szerette Bellát, Carlisle is megkedvelte és biztos, hogy neki is hiányozni fog. Tehát mindenki a lehető legjobb passzban lesz. Szuper. Mégis Alice reakciójától félek a legjobban. Biztos vagyok benne, hogy haragszik rám.

Míg ezen töprengtem, már Atlanta egyik főútján hajtottam végig. A kora reggeli forgalomban, mely az álmatag emberek munkába igyekvő kocsijainak lassú pöfögése miatt, már csak a megengedett sebesség határ, az az 50km/h-val engedett hajtani. Így lassan értem a házhoz, ahol már mindenki hordta be a cuccokat.Volvommal leparkoltam a ház előtt. Barna fa kerítéssel  körbevett villa, hatalmas ablak üvegekkel ellátva…ez az új otthonom. Mikor beléptem az ajtón, síri csend fogadott. Mindenki rám pillantott, majd Esme és Carlisle odajöttek hozzám, üdvözöltek és megöleltek. Rajtuk kívül mindenki visszafordult, míg Alice pillantásra sem méltatott, és tovább pakoltak. A gondolataik a pakolászás körül forogtak, kivéve pöttöm húgomét, az övé néma volt, csak úgy mint Belláé. És ismét nála kötöttem ki. Remek…

Kisétáltam, mert ahogy elnéztem, további üdvözlésben nem részesülök. Emmett dzsipjéből kipakoltam a holmimat, majd Esme rövid körbevezetése után a saját szobán felé vettem az irányt. Az ajtót kinyitottam, majd körbepillantottam a helyiségben. A domináló szín a szürke volt, amit a zöld színű bútorok élénkítettek fel.

Az ajtóval szemben egy halvány zöld keretes, szürke matracú ágy volt, mellette bal oldalt egy szürke kis asztal, rajta zöld lámpával.A szobából két ajtó nyílt, amelyek az ágy jobb oldala mentén helyezkedtek el. Az egyik a fürdő, a másik pedig a gardrób. -gondolom. A dobozokat és bőröndöket bevittem a gardróbba és elkezdtem kipakolni. A szobaajtó mellett volt egy nagy, szürke szekrény, amelyiknek mindkét ajtaján tükör volt. Elkezdtem belepakolni a CD-imet, a fényképeket és egyéb kacatokat, természetesen vámpír tempóban, így pár perc múlva végeztem. Az ággyal szemben lévő üvegfalon át bámultam ki a házat körülölelő kertbe. A kert egy apró kis patakból állt, egy kicsi tisztásból körülötte, és az egészet közrefogta egy sötét erdő. Az ablak előtt volt egy szürke kanapé is. Leültem a kanapéra és az ablakon át figyeltem, hogyan kel fel a Nap és vele együtt az erdő is.

Halk lépteket hallottam, majd a léptekhez gondolatok is társultak. Carlisle halkan kopogott, majd egy elsuttogott „szabad” után benyitott.
-Szervusz Edward, örülök, hogy megjöttél.-ül le mellém.
-Szia. Igen, én is örülök, hogy végre köztetek lehetek, bár ahogy látom, nem mindenki van ezen a véleményen.-túrok idegesen a hajamba, Majd ránézek az ágy felé függesztett órára, amely pontban 6:05-öt jelzett.
-Mindannyiunkat megviselt a mostani költözés.-közli halkan.
Tudom. Sajnálom, de így lesz a legjobb.-nézek rá komolyan.
Biztos vagy benne? Bella érzései tiszták voltak, ezt Jasper is megmondta. Ezen gondolkozz el fiam.-majd kisuhan a szobámból engem otthagyva, tébolygó gondolataimmal.

Napok csak teltek, se semmi sem változott. Emmett nem poénkodott csak csendben terpeszkedett a kanapén és nézett ki a fejéből. Rosaliet különösebben nem viselte meg a dolog, ugyanúgy tett mint eddig, de egy idő után ő is egyre letargikusabb lett. Esme magába zárkózott, ami még feltűnt, hogy Carlisleval a munkájukba temetkeztek. Jasper keveset tartózkodott otthon, mivel nem bírta az érzelmeket. Húgom pedig teljesen kicserélődött, nem pattogott, nem pörgött, nem mosolygott, csak ült és nézett ki ő is a fejéből. Gondolatai némák voltak. Kerültem, amennyire csak lehetett, a vita és a feszültség köztünk állandósult. Próbáltam kerülni, és többé kevésbé sikerült is. Az életem teljes káosz volt. A családom csendben szenvedett miattam. Pöttöm húgom amikor nem zárkózott magába, akkor a jövőt kémlelte, pontosabban csak egyetlen személy jövőjét. A képeket amiket látott, és vele együtt én is, csak még nyomorúságosabbá tették szánalmas pályafutásom ebben a világban. Bella jövőjére szorítkozott egyedül, mást nem figyelt csak őt. Arca fehér volt, szeme alatt sötét karikák húzódtak, lefogyott. Amikor Alicenek látomása volt, próbáltam nem oda figyelni, nem látni azt amit ő lát, de amikor a közelébe mentem, egyfolytában ezekre a képekre gondolt. Ebből adódóan sűrűn vitatkoztunk. Most is emiatt förmedtem rá.
-Alice, megtennéd kérlek, hogy nem gondolsz rá?!-néztem haragosan a szemébe.
-Még mit nem!-hangja pengeként hasított a halotti csöndben, szeme szikrákat szórt, apró kis kezei ökölbe szorultak miközben felpattant a fotelból.-Nem maradhatok ott, nem köszönhetek el, nem gondolhatok rá. Még valamit Edward? De tudod mit?-tette fel a költői kérdést, miközben csúfondárosan felkacagott.-Menj el, ha nem tetszik valami. Nézz a családodra, a te döntésed miatt szenved mindenki!!! TE vagy az oka annak, hogy Bella szenved!!!-üvöltötte egyenes már az arcomba.
-Rendben. Azt akarod, hogy elmenjek?! Akkor elmegyek! Kapok időt, hogy összepakoljak, vagy azonnal húzzak el?-a választ meg sem várva rontottam fel a szobámba és csaptam magamra az ajtót. Pár perccel később tétova lépteket hallottam, miközben idegesen dobáltam a ruháimat a bőröndbe.