New Moon - 1.Fejezet

1.A Buli

Szerelmem konyhájában, az apja székén ülök és figyelem ahogy sürög-forog.

Egy hét telt el a bál óta. Mindenkinél boldogabbnak érzem magam, sajnos Jasper is egyre kevésbé bírja a közelemben. Nem magam miatt mondom, de jobb is ez így.  Át akarom érezni a szerelem minden pillanatát.
Olyan mintha rózsaszín felhők közt lebegnék. Nem rég még nem gondoltam volna arra, hogy én is megtalálom a másik felem. De itt van! Egy valóságos angyal, melyet a pokolból küldtek, hogy elcsábítsa a veszélyes oroszlánt. Elég volt egyetlen pillantás és rabjává tett. És az illata......

Az belengi egész elmémet, a torkom lángol, a méreg akaratlanul termelődik a számban. De nem tudnám bántani, egyszerűen képtelen vagyok rá. vére csábító illata mellett érzem az emberi étel szagát...mert ez szag. Nap mint nap mellette vagyok, hozzá kellene szoknom, de nem megy....egyáltalán egyszer fog menni?
Gondolataimból egy szempillantás alatt tértem vissza a valóságba, amikor láttam, hogy megbotlani készül. Elkaptam karcsú derekát és visszaállítottam a lábára mielőtt még közelebbi kapcsolatba kerülne a földdel. Szíve kihagy egy ütemet, majd eszeveszett vágtába kezd. Légzése felgyorsul, arcát pír lepi el. Elégedettséggel tölt el, hogy ezt én váltom ki belőle, és tudom, hogy nem a félelem beszél testéből...mármint a testbeszéde sem azt mutatja, csupán közelségem váltja ki belőle.

-Köszi.-mormolja alig hallhatóan, szerencsére vámpír hallásomnak én hallom.
-Nincs mit.-válaszolom, s magamhoz ölelem, miközben fejebúbjára csókot nyomok és mélyen magamba szippantom édesen kínzó illatát.-Mikor leszel készen vele?-mormolom hajába, s távolabb tolom magamtól.
-Öhm. Pár perc. mondja, szinte suttogva, miközben próbálja légzését egyenlíteni.

Igaza is volt, pár perc múlva az étel frissen illatozott az asztalon, Charlie rendőrfőnök épp akkor lépett be a bejárati ajtón.

Jó napot, Charlie!-köszönök udvariasan. "Hmm...Bella jól választott, ami igaz az igaz, udvarias egy ifjú ember, Carlisletól jó nevelést kapott.-hallom meg gondolatait.

-Hello, Edward, tegezzél kérlek!-kér meg kis tétovázás után.

-Köszönöm.-válaszolok egy biccentés közepette.

Charlie leül, elkezd falatozni, míg mi Bellával elköszönünk s átmegyünk hozzánk. Vezetési stílusomnak köszönhetően hamar oda érünk a Cullen házhoz. Leparkolok a Volvommal előtte, majd bemegyünk. Mindenki benn van. Jasper és Emmett a kanapén terpeszkedve nézik a Tv-, Esme a konyhában sütöget az árvaházi gyerekeknek. Carlisle a dolgozószobájában olvasgat, Rose és Alice divatmagazinokat olvasnak. Míg mi be nem lépünk, s Alice már Bella nyakába is vetette magát. Hallom, gondolatai a délután megszervezendő buli körül forognak amit Bellának szervez, ugyanis ma 18 éves.

-Szia Bella, jajj, nagyon boldog szülinapot!.mondja a kis energiabomba  , közben kivesz egy dobozt Jasper kezéből és Bella kezébe nyomja.-Ezt vedd fel, ma, nálunk, pontban 5-kor!

Bella csak pirul és halkan elmotyog egy köszönömöt. Majd mindenki összeszedelőcködik és indulunk az iskolába. Már csak bábkánt járok oda, hogy az Ő közelében lehessek, lássam szív alakú arcát, halljam szíve ütemes dallamát, s akadozó légzését, vérének örült száguldozását ereiben, mely a legszebb szimfónia füleimnek. 

Hamar elteltek az órák, és már az utolsón ülünk benn. Rómeó és Júlia volt terítéken. Szinte minden közös órán, mint most is, Bella a padtársam.

-Mindig is irigyeltem Rómeót.-mondom az igazat. Ő persze egyből félreérti.

-Hát ez remek, már persze aki bírja az ilyen feltűnő szépségeket, mint Júlia.-feleli halkan, némi fájdalommal a hangjában.

-Nem, nem a lányért. A lehetőségekért. Nézd csak meg, puszta meggondolatlanságból megöli kedvesét. Az embereknek olyan könnyű, némi méreg, egy tőr a szívbe...-s folytatnám de ekkor Mr. Roderich gondolatai elmémbe kúsznak, miszerint engem akar megleckéztetni. Azt hiszi végre rajtakap, hogy nem figyeltem.

-Mr. Cullen, kérem, elismételné az utóbbi pentagon sorokat, csak, hogy bebizonyítsa mennyire figyelt?!-mondja némi kárörvendő éllel a hangjában.

-Persze Mr. Roderich! 'Itt legyen, végső hajlékom nekem. Rossz csillagok jármát, itt rázza le az élet nyűtte hús. Szemem tekintsd, karom szorítsd még egyszer őt. S te ajkam, te lelkem zára, kéz csókkal pecsételd örök kötésem a kufár halállal.'-idéztem gondolataiból a megfelelő sorokat, miközben ő egyre elkeseredettebbé vált

-Köszönöm Mr. Cullen."Azt hittem legalább most rajta kapom."-hallom gondolatait, miközben ártatlanul mosolygok rá.-Kérem ,a filmet nézze.-azzal le is száll rólam. Bellával az óra folyamán többet nem keveredtünk beszédbe, csak némán elveztük egymás közelségét. Óra után átmentünk hozzánk és folytatom a megkezdett kis beszámolómat. Carlisle dolgozószobájába megyünk, majd megállítom őt egy hatalmas festmény előtt, melyen a három uralkodónk és apám van rajta.

-Amikor James markai közé sétáltál, nem tudtam, hogy idejében odaérek-e, ki kellett találnom valamit.

-És mi volt az?-kérdezi kíváncsiságtól csillogó szemmel.

-Elmenni Volterrába.-s még folytatnám de ő beleszól.
-Hova?-értetlenkedik...

-Volterrába. Ott van egy nagyon régi, ősi dinasztia, ha úgy tetszik a vámpírvilág uralkodói, a Volturik. Valamit kitalálni, hogy végezzenek velem, mert nélküled nem tudnék létezni. A világunknak egyetlen szabálya van, amit következetesen be is tartanak.

-Mégpedig?
-Elég egyértelmű szabály...-csodálom, hogy nem is jött rá.-mégpedig, hogy a fajtánk létezését titokban tartjuk és nem gyilkolunk fejvesztve. Mert különben elpusztítanak. 

-Hogyan lehet egy vámpírt elpusztítani?
-Hmm....vicces. Elég.....barbár módon.Szétszaggatni a testet és felgyújtani. Végleg csak a tűz tud elpusztítani minket.

-Ne is folytasd, nem bírom hallgatni, hogy valaki is csak egy ujjal bánthatna.

-Bella, engem nem tud bántani senki, csak Te.

-Hát, ha átváltoztatnál, akkor megtudnálak védeni.

-Te így is védesz engem, és nekem az a feladatom, hogy megvédjelek.-hallom Alice táncos lépteit, ahogy egyre közeledik felénk, hallom a gondolatait, amik Bella és a bulija körül forognak.-Mindenkitől, kivéve Alicet- és ekkor mint egy bomba, robban be húgom és rángatja szerelmemet a földszintre, csendben mosolyogva követem őket.
Alice aztán ki tett magáért, mindenhol gyertya volt, az egész szobát ez világította be, a kis asztalon, közvetlenül a fal mellett egy hatalmas torta díszelgett. Mindenki a párja mellett állt, átkarolva azt. Majd Carlisle törte meg a csendet.
-Bella, szeretnék mindannyiunk nevében nagyon boldog születésnapot kívánni, és sajnálom, Alicet lehetetlen megzabolázni.
-Tudom és köszönöm szépen, de igazán nem kellett volna.-mosolyog.
-Ugyan drágám, a családhoz tartozol.-mondja Esme, majd oda suhan kedvesemhez, és megöleli. Miután mindenki megölelgette, Alice odahúzza Rosaliet, aki átnyújtja Bellának az ajándékot.

Rose nincs oda érte. Nem tudom, talán irigykedik csak rá, az ember mivoltja miatt, és Bella mind ezt el akarja dobni magától.
-Tessék, ezt Alice választotta, azt mondta, tetszeni fog.-mondja kicsit sem kedvesen, s átnyújtja az ajándékát. Kényelmetlenül ugyan, de átveszi s bele néz a zacskóba. Elmosolyodik s rá néz Rosera, és hála csillog szemeiben.
Jön a nagy mackó, megölelgeti Bellát, én közben pattanásig feszült idegzettel nézem, és közben attól félek, hogy összeroppantja. Sután visszaölel, majd mikor leteszi, füle mellet megrázza az üres dobozt, s meglepetten pillant a mackóra.
-Emmett már beszerelte a kocsidba.-mondom halkan, kimondatlan kérdésére válaszolva.
-Legalább egy jó hangszóró legyen abban a szar tra....-és folytatta volna még, de belevágott.
-Kérlek ne, ne szidd a kocsimat.-mosolyog Emmettre.
Kényelmetlenül érzem magam, én is odaadnám az ajándékát. Alice persze látta  tervem, mivel döntöttem, ezért Esme-ék ajándékát is a kezébe nyomta. Bella tépné le a csomagolópapírt, amikor ujját elvágja a papír széle. Egy csepp vér serken ki ujjából, azonnal mindenki minimalizálja a lélegzetvételét, kivéve Jaspert. Gondolataiban látom, ahogy két énje küzd egymás ellen. Elméjét a vörös köd lepi el, s ahogy ez megtörténik, rátámad Bellára. Kedvesemet hátam mögé lököm -talán nagyobb hévvel, mint kellett volna, de jelen pillanatban nem tudok erre koncentrálni. Hallom, ahogy a háta mögött összetörnek a poharak amit egy halk, tompa puffanás követ. De nincs idom megnézni, mi történt. Jasper egy szempillantás alatt terem előttem, mikor én hatalmasat lökök rajta. A fehér zongorámon ér földet, ami már nem zongora....Új támadásba kezd, lassan, taktikusan elindul felém. Emmett és Carlisle próbálják lefogni őt, míg ő vadul kapálózik, majd Alice az orra előtt megáll, és hatalmas bociszemeket mereszt rá. Felismerés fut át elméjén, és hirtelen kiszalad, én ekkor fordulok csak meg.

Bella mozdulatlanul ül, elképedt arccal, karját fogva, amelybe pár üvegszilánk állt. Ekkor tudatosul bennem, hogy ezt én tettem vele. Carlisle Bella mellé lép és elkezdi vizsgálni a sebét, miközben én megkövülten állok, nem nézek Bella szemébe, nem birok.
-Ezt össze kell varrnom.-szólal meg doktori énjébe bújva-Edward, menj Jasper után, most biztos szörnyen érzi magát és te vagy az egyedüli akire hallgat.-eközben én mozdulatlanul meredek a padlóra, a fájdalom marcangol, hogy ezt én tettem vele. Aprót biccentek és Jasper után futok.

Egy hatalmas fa tövében találok rá, mindenki körülötte van, de egyikük sem tudja, hogy mit mondjon.
-Menjetek el, kérlek!-mondom halkan, hangom már-már suttogás.Mindenki biccent és egyedül hagynak minket.
-Jasper, figyelj...-folytatnám de indulatosan a szavamba vág.
-Edward, kérlek bocsáss meg, iszonyatosan sajnálom, nem tudom , hogy történhetett ez meg.-s fájdalomtól eltorzult arcára nézek. Gondolatai csupán a körül forognak, hogy, hogy történhetett ez meg.
-Nem haragszom.-mondom amit valójában gondolok. Mélyen szemembe néz, majd feláll, s elindulunk vissza a villába. Tudom, hogy még nem sikerült túltennie magát ezen, de nem tudom, hogy egyszer talán túl tudja majd. Beérünk a házba, ahol Bella és a többiek várnak ránk. Éles fájdalom hasít át lelkemen, ahogy látom bekötözött karját. Ez az én hibám! Én tettem ezt vele, pedig mindentől meg akartam óvni. Hát milyen önző ember -vámpír- vagyok én? Csak arra gondolok, hogy nekem jó legyen, de közben Bellát minden pillanatban veszélynek teszem ki.
Bella megölelget mindenkit, Rosen és Jasperen kívül, majd elköszönünk, és a Swan ház felé vezető utat csendben tesszük meg, mikor leállítom a kocsit, a ház előtt, Bella mélyen felsóhajt.
Istenem mit nem adnék azért, hogy halljam a gondolatait, hogy tudjam mire gondol. De nem kell sokáig várnom rá, de amit mond....nos, attól a gyomrom görcsbe rándul.
-Nem tudsz megvédeni mindentől, az egyetlen megoldás az, ha átváltoztatsz.-elképedek azon amit mond, iszonyatos harag gyűlik bennem. Hát nem látja, hogy az életét veszélyeztetem?!
-Az  nem megoldás, az katasztrófa.-mondom, s hangomban érződik a fájdalom, a keserűség.
-Vénasszonyként már nem fogok kelleni.-mintha tőrt döftek volna az oly régen nem dobogó szívembe. Tényleg nem éri?!
-Bella mond, van fogalmad arról, hogy mit érzek irántad?-kérdezem indulatosan, közben kiszállok a kocsiból és vámpírtempóban szelem át a távolságot köztem és utas felőli oldal között, majd kitárom az ajtót és mélyen a szemébe nézek, Kérdésemre nem válaszol, annál sokkal elképesztőbb dolgot mond.
-Carlisle mesélt arról a lélek dologról...én nem hiszek ebben.-hallgatom miközben elmerülök csokoládé szemeiben. Annyira szeretem, nem lennék képes nélküle élni.

Elmémbe egy fájdalmas kép kúszik be. Mégpedig Alice egyik látomása volt ez. Bella sápadt, szeme üres, ajka fakó, bőre halvány szürke, és ami a legrosszabb volt az egészben, szíve nem vert. Karomban tartva zokogtam halott teste felett. És ez most megtörténhetett volna. Sosem fogom elfeledni, ahogy ott ült, karjába beleálló üvegszilánkokkal. Ez a kép szinte beleégett az elmémbe.
Láthatta, hogy nem válaszolok, ezért kiszállt, majd szorosan előttem megállt. Tudtam, hogy készül valamire...
-Még mindig szülinapom van..Akkor kérhetek valamit? lassan biccentek, legszívesebben elfutnék. Elfutnék előle, a világ elől. A fájdalom, mi lelkemben ég, egyszerűen szét szaggat. Nem tehetem ezt vele. Ő annyira jó, annyira tiszta és szép. Ne mocskolhatom be őt.
-Csókolj meg!-kéri elfúló hangon. Nem tudom miért, és azt sem hogy mikor. De már csak arra ocsúdtam fel, hogy puha ajkai édesen becézgetik enyéimet. Kiszállt minden a fejemből, csak őt láttam, csak őt éreztem. Lassan csókoltam, élvezni akartam a pillanatot, tudtam hogy helytelen, de nem bírtam elszakadni ajkaitól, Valahol mélyen bennem még a felelősségtudatos Edward küzdött. Majd amikor orromon keresztül újra levegőt vettem, észhez tértem, éreztem vére illatát a levegővel keveredni, és eszembe jutott. szinte úgy lebegett be elmémbe az a fájdalmasan kínzó kép. Vállainál fogva toltam el magamtól. Arcán fájdalom szemében keserűség és színtiszta szerelem keveredett. Annyira sajnáltam, magamhoz öleltem és szorosan -de csak annyira, hogy neki ne essen bántódása-tartottam. Fejét felemelve aranyszín szemeimbe nézett.
-Szeretlek!-tett vallomást.
-Én is szeretlek, Bella.-tettem szintúgy vallomást. Csak suttogni bírtam, nem akartam, hogy hallja hangomban a fájdalmat. Esetlenül ugyan, de rámosolyogtam azzal a kedvenc féloldalas mosolyával, amit tudok, hogy imád. Csak úgy, 'Semmi baj' lévén, hogy ne aggódjon.
Majd elsuhanok a sötétségbe, megyek, amerre a lábam visz...

Ui.: Jövőhéten szombaton jön a második fejezet!! Komizzatok.:) Pussy: Szyrenkee