Sziasztok!!! Ez a kis novella, avagy szösszenet még régebben íródott, amikor nagy unalmamba nem tudtam mit csinálni, de a történet írásához sem volt kedvem.(Zárójelben az írás közben felmerült
gondolatokat olvashatjátok!)
Jó szorakozást! :) Komit kérek!
Zabálnivaló
embertársaim! (Nem jó, ilyet még viccből sem mondunk, mert egyáltalán nem
vagyunk egy súlycsoport!)
Tisztelt ünneplők és ünnepeltek! (Jobban mondva,
emberszármazásúak, emberek és miszturgikus… mitusztikus… ááá, soha nem tudtam
kimondani ezt a szót! Szal valamilyen hülye és „kus”-ra végződő nevű lények!)
Tavaly ilyenkor némileg irigykedve néztük a végzősöket (már aki, mert én már
annyiszor végigjátszottam ezt a baromságot, hogy ha tudnék, hányingert kapnék tőle,
és különben is, ha nem lennék vámpír, akkor tuti, hogy nem emlékeznék rá, mi
volt tavaly ilyenkor… Mert hol van már a tavalyi hó?),
akik büszkén álltak
szüleik, testvéreik, tanáraik és barátaik előtt (és annyira be voltak rezelve,
hogy úgy néztek ki, mintha karót nyeltek volna vagy a kivégzésre készülnének…),
készen arra, hogy átvegyék méltán kiérdemelt kék szalagjukat (hagyjanak már
végre békén ezzel a kék szalag dumával!).
Akkor talán még nem is tudtuk, hogy
mindez mit jelent. (No comment!)
Hogy a szalag nem csak egy masni (nem bizony,
mert szépen van megkötve…), amit hordasz majd és kimutatod ezzel, hogy végzős
vagy (vagy vacsi?).
Ez annál sokkal több. (A sokkal az egy vagy két „k”?)
A
szalag elválaszt (na ne, most jön majd Mózes a Vörös-tenger effekttel, vagy mi
a franc?), és még szorosabban összekovácsol bennünket (tisztára, mint a Gyűrűk
urában…).
Egyben figyelmeztet arra (hogy fuss, rohanj az életedért, mert egy
rakat vámpír járkál a suliban…), hogy életünk egy fordulóponthoz közeledik,
amit támaszok nélkül nem fogunk tudni teljesíteni. (Oké, most már tudom, hogy
az építőmunkások is miért mindig a szívlapátra könyökölnek…)
Hiszen ki gondolt
még akkor az érettségire vagy a főiskolára, egyetemre? (Hiszen a többségében
már jártam és mind egyformák!)
Az csak vágyálomnak tűnt, távolban felsejlő jövőképnek.
(Ki az a gyöpös – értelmezést lásd a Másnaposok-ban -, aki ilyen mondatot
összehoz? Élő ember nem beszél így! Hoppá, de én nem nagyon vagyok élő… Bár…
Ebbe most ne menjünk bele!)
Aztán eltelt egy év és most itt vagyunk. (És fél
óra múlva kezdődik a kosárdöntő, szal húzzunk bele, de villámgyorsan!)
Itt
állunk az ő helyükön és most már mindent értünk. (Ha ennyire meg vagytok
világosodva, akkor magyarázzatok már el nekem néhány dolgot…)
Beavattak
bennünket a titokba (Alice, ugye senki nem sejt semmit?), hogy milyen érzés
utolsó évesnek lenni (huh – homloktörlés, bár nem izzadunk), a legnagyobbnak az
iskolában. (Ezt most képletesen, vagy szó szerint kell érteni?...)
Már nincs
okunk irigykedni. (Mér… Volt valaha is okunk?)
Az irigység helyét átvette a
megszeppentség, a hála, a szeretet, a megkönnyebbülés és a szomorúság. (Hát, ha
Jazz mindezt érzi, akkor tuti, hogy kikészül, mire itt lenyomtuk az ipart…)
Megszeppentünk, hiszen mindannyiunk számára új ez a helyzet (már akinek…) és
nem tudjuk biztosra, hogy mit is hoz a jövő. (Persze, mert nektek nincs egy
olyan izgága húgotok, aki a következő évi tőzsdemozgásokat is 99,99 %-os
biztonsággal megmondja…)
Hálával tekintünk végig a számunkra oly fontos emberek
arcán (nyami, husi…), és látjuk, hogy ugyanazt a szeretetet kapjuk vissza, amit
mi adunk. (Kis szünetet tartunk, és kicsavarjuk
a nyálat a ruhadarabjainkból…)
Megkönnyebbülünk,
mert végre elértük a jól megérdemelt jutalmunkat (Végre mehetek vacsizni?), de
mégse tudunk felszabadultak lenni, mert tudjuk, hogy ez valaminek a vége. (A
valakinek stílusosabb lenne, de mivel vega vagyok, ezért maradjunk a valaminél…)
Tudjuk, hogy már csak fél évet tölthetünk itt, és ez fáj. (Szóljon, ha
valakinek fáj valamije, és akkor segítek…) Egy olyan biztonságos világot
veszítünk el fél éven belül, amire eddig számíthattunk, amiben valakik voltunk.
(Csapkodva veri az asztalt, mire a családja megrökönyödve fordul felé, ugyanis
az ütés miatt kettérepedt a bútor…)
Az érettségi után magunk mögött fogjuk
hagyni iskolatársainkat (és még az a szerencséjük, hogy nem vérbe fagyva…),
tanárainkat (lemészárolva…) és kilépünk egy új világba. (Kolumbusz is így
indult neki…) A szalagavató talán erre is készít fel bennünket egy kicsit.
(???) Hogy ne fájjon annyira az elválás (csak nekik fog fájni, de csak egy
picit…), hogy ne szakadjunk el annyira hirtelen egymástól. (Miért jutott most
eszembe a Titanic?) De most még nem jött el a búcsú ideje. (Vacsi elnapolva…
Emmett bácsi hangulata a béka segge alatt…) Ma ünnepelni jöttünk ide, és nem
szomorkodni. (Köszike!) Ma minden tekintet ránk szegeződik (mert minket amúgy
nem bámulnak meg nap, mint nap!), ahogyan feltűzik szívünk fölé az iskola
szalagját (csak át ne szúrják a tűt, mert hogy magyarázom ki, hogy elgörbült a
vége?), amit felemelt fővel és büszkén fogunk viselni, öregbítve ezzel is
második otthonunk jó hírét. (Na, persze…) Most pedig az itt maradó
harmadikosokhoz fordulok egy percre. (15 perc és kezdődik a meccs…!) A végzős
osztályok nevében szeretném megköszönni az eddigi fáradozásotokat értünk.
(Csináltak is valamit értünk ezek a kis nasi-ivadékok?) Csodálatos
teljesítményetekkel hozzájárultatok a mai nap tökéletességéhez és mosolyt
csaltatok az arcunkra. (Az tényleg vicces volt, amikor az egyik csaj majdnem
hasra esett 15 centis tűsarkúban…) Fantasztikus dolog érezni (már, ha érzel
valamit vámpír létedre..) a gondoskodást és tudni, hogy szíveteket (De
morbid!), lelketeket hozzáadtátok a munkához, pedig cserébe csak pár szép szót
tudunk nyújtani. (Többek között azt, hogy ne gyere a közelünkbe, ha jót akarsz
magadnak…) De ezzel a pár szép szóval sem tudnám megállítani az idő múlását
(khm, khm…), hiszen egy év múlva ti fogtok itt állni majd és rájöttök a titokra
(már megint ez?), amit nem kell kimondanunk (Hát, Edwardnak tuti, hogy nem
kellene elmondani…), mert belopja magát a szívetekbe. (Vagy vésővel kell
beleoperálni…) Én pusztán egy Bertold Brecht-idézetet szeretnék megosztani
veletek. (Ez volt az első, amit a Google kidobott…) „Egyszer mindent elér az
ember, Azt is, mi most még messze cél. Csak küzdj és áldozz, ne csüggedj el, S
győzelmed lesz a hősi babér.” (Edward likeolná!) Kívánjuk, hogy nektek is
sikerüljön elérnetek a kitűzött céljaitokat (felvont szemöldök), és soha ne
adjátok fel, mert van miért küzdeni. (Egy grizzlyvel, főleg!) Köszönöm szépen!
(Futás, mert Jazz elszabadul!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése